mercato online

drávaszabolcsi független hírportál

utolsó frissítés:2010. október 25.

Rolling Stones (gördülő kövek) és 56 emléke  

Drávaszabolcs frissen választott (régi) új polgármestere és a képviselő testület éppen az eskü szövegét mondta az alakuló testületi ülésen, a polgármester asszony hivatal előtt parkoló személykocsijának hátsó szélvédőjén jókora lyuk keletkezett. Az keletkezés oka ismeretlen, a találgatások szerint lehetett felverődő kő, de lehetett "valaki más is" az előidéző. 

Az októberi forradalom évfordulóján, a nemzeti ünnepet megelőző napon, az iskolások remek kis előadás keretében emlékeztek meg az 56-os eseményekről. A frissen kinevezett alpolgármester Hegyi Gyula itt debütált először a nyilvánosság előtt. Bevezető szavai után, a hetedik és a nyolcadik válogatottja által bemutatott prózai és táncos elemeket ötvöző viharos közönségsikert arató előadást betanította Baranyi Nelli  és Ottó Becze Ágnes.


utolsó frissítés:2010. október 18.

Választás a demokrácia alappillére

Volt már viharosabb választási kampány is, történelmi léptékkel mérve igen fiatal honi demokráciánk életében, mint ez utóbbi Drávaszabolcson. Az eredmény bizonyos tekintetben meglepetés, más nézőpontból viszont, azt is mondhatnánk, hogy a papírforma szerint alakultak a dolgok.

Október 3.án a választási névjegyzékben szereplő 566 választásra jogosult 59%-a vagyis 334 szavazó adta le voksát.

 A falu polgármesterének 131 szavazattal Baráth Attilánét választotta a többség, mint tudjuk az elmúlt négy évben is Ő töltötte be ezt a posztot. Tőle tíz szavazattal lemaradva 121 szavazattal került az előkelő, ám ez esetben értéktelen második helyre Ózdi Árpád László. Mogyorósi Judit 58, Hanics József pedig 22 szavazatot kapott polgármester jelöltként 

A mostantól négy főre apadt képviselő testület tagjai: Hegyi Gyula 193, Heklerné Eckstein Anita 153, Teleki Lászlóné 102 és Solti Dezső 101. szavazattal.  

Az újonnan választott testület október 15.-én tartotta alakuló ülését. A kötelező érvényű feladatok között alpolgármestert is választottak, Hegyi Gyula személyében. Az előző választási ciklusban ezt a titulust Maros István a helyi általános iskola igazgatója viselte. Ő időközben nyugdíjba vonult, nemcsak az iskolától, hanem a helyi politikától is megvált. Az iskola új igazgatója Hekler Szilárd lett. 






                     onkormanyzati_valasztas.jpg                          






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 5
Össz.: 10 150

Látogatottság növelés
Oldal: Aktuális témánk:Rolling Stones és 56 emléke
mercato online - © 2008 - 2024 - mercatoonline.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »