utolsó frissítés:2010. november 5.
Útszéli történet
Késő délután van, de már besötétedett. Néhány napja állt át az időszámítás a téli időzónára a szervezet nehezen fogadja be a változást. Ideges az ember a még meg nem szokott korai sötéttől. Távolról sziréna töri meg az amúgy sem egységes csendet. A vijjogás közeleg, már egészen közelről hallható erőszakosan, bántón.
Tűzoltók robognak. Sikításuk beszorul a házak közé, nem talál ki közülük, ablakok remegnek, ebek nyüszítenek. A szirénázás váratlanul megszakad, csak a kutyák nem hallgatnak mert ők soha nem tudják, hogy mikor fogják be a szájukat.
Az utcában mozgolódás támad. Nyikorgó kapuk nyílnak, a portákról kíváncsi szomszédok indulnak a hírtelen támadt csend irányába, ki pongyolában vacogva, ki sebtében magára vetett kabátkában.
Az autó kék villogója bevilágítja az utcát. Emberek gyűrűjében talpig tűzálló védőöltözetben kászálódnak ki belőle a tűzoltók. Az útszéli árok mentén összekotort avar pislákol. Egyikük kihúzza a tömlőt, rövid sugárban meglocsolja az izzó avarkupacot. Szikrák reppennek szanaszét, a víz ömlik az árokba majd tovább a híd alá. A víztől tocsogó levelek között riadt asszony áll, nem igen érti, hogy mi történik, hiszen csak a leveleket égetné el, ami lehullott ezekről a hatalmas fákról. Az eseményt figyelők sem igen tudnak mit kezdeni a történtekkel, ki mosollyal, ki értetlenkedve szemléli a látottakat.
Egy valaki azért biztosan érti, hogy mi is történik itt valójában. Valaki ugyanis kihívta a tűzoltókat az égő avarkupachoz. Valaki vélhetően nagyon örül, hogy ráhozta a frászt a falu polgármesterére, ugyanis az avart égető asszonyt Baráth Attilánénak hívják.
Pázmándi József